Fandom

Kaminopedia, a magyar Csillagok háborúja wikia

Iridonia

2 744pages on
this wiki
Add New Page
Vitalap0 Share


Iridonia, ez a kímeletlen bolygó a zabrakok hazája.


Történelem

Középső Perembeli világként, amely fontos hyperutak mellett helyezkedett el, Iridonia egyike volt azoknak a kulcsfontosságú világoknak, amik a Külső Peremet összekötötték a Belső Peremmel. Ilyen módon általában az elsők között szerepelt, amelyekre egy-egy háború átterjedt. A Régi Sith Háborúk idején a bolygó számos csata helyszíne volt.

A Nagy Sith Háborúban lezajlott Első Iridoniai csata a Galaktikus Köztársaság nagy győzelmével zárult. Ez az ütközet volt a háború fordulópontja, amikor a Köztársasági Sereg és a Jedi Rend legyőzte a Sitheket.

Az Iridonia sok kolóniáját a Külső Peremen elfoglalták a mandaloriak a Mandalori Háborúk elején. A veszteségekről hallva sok iridoniai, köztük Bao-Dur gondolta azt, hogy beszáll a Köztársaság oldalán a háborúba a mandalori betolakodók ellen. Ugyanebben az évben, YE 3963-ban a mandalori Új-Keresztesek hatalmas offenzívát indítottak az Iridonia ellen. Sikeres hadjárat után a bolygót hónapok alatt elfogalták, amit később a Köztársasági Sereg szabadított fel.

Iridonia sokszor cserélt felet a Jedi Polgárháború alatt. A Sith Birodalom és a Köztársaság keményen harcolt a bolygóért, és mindkét oldal támaszpontként használta a bolygót. Annak köszönhetően, hogy a Sithek birtokolták egy ideig, a hét iridoniai kolónia önellátó lett. A háború után a a bolygók függetlenedtek.

A nehéz életfeltételek miatt a zabrak kemény faj volt. Amint ez a technológiájuk lehetővé tette űrutazásba kezdtek, és mire a durosok felfedezték őket, már öt rendszert kolonizáltak.

YE 1002 körül a Sötétség Testvérisége egy Sith Akadémiát üzemeltetett itt, ahol Sith Tanítványokat képeztek. A Sithek zabrak zsoldosokat is toboroztak itt. Ebben az időben volt a Korriban-i akadémia tanulója Sirak, Yevra és Llokay.

A Ruusani hadjárat után a zabrakok több kolóniát is alapítottak távoli világokon. Az iridoniai zabrakok a legmilitánsabb kultúra maradt, és a zabrak fiatalokat a kolóniákról gyakran küldték az anyabolygóra harcművészetet tanulni.

Valószínüleg Palpatine is az Iridoniara látogatott valamikor YE 54 és YE 50 között, és egy fiatal zabrakra lelt, aki később a tanítványa, a rettenetes Darth Maul lett.

Kaysil Verwood lett az első Új Köztársasági szenátora a népének, nem csak az Iridoniat, hanem az összes zabrak kolóniát képviselve. A zabrakok az új kormány alapítói lettek, és Verwood a Választmányi Gyűlés résztvevője volt.

A bolygó híres szülöttei közé tartozott Darth Maul, Bao-Dur, Agen Kolar, Drell Kahmf, Kass Tod és Sirak.

Ad blocker interference detected!


Wikia is a free-to-use site that makes money from advertising. We have a modified experience for viewers using ad blockers

Wikia is not accessible if you’ve made further modifications. Remove the custom ad blocker rule(s) and the page will load as expected.

A Wikia-hálózat

Véletlen wiki