Kaminopedia
Advertisement

A Bogden, amit Bodgennek is ismertek, egy sokholdas világ volt a Belső Peremen a Hydian Út mellett az Arkania és a Ploo között. A Braxant Futam mentén helyezkedett el. Legalább 20 holdja volt, emiatt bonyolult gravitációs energiák munkálták, és a bolygó felszínét tulajdonképpen széthúzták. Néhányan, akik a Bogdent hazájuknak tekintették kénytelenek voltak a mozgó, szeizmikus felszínen élni, bár a Bogden látogatói leggyakrabban szökésben lévő törvénykívüliek voltak, csempészek és fejvadászok. A bolygó volt az otthona az óriás renda medvének.

A nabooi invázió előtt a bolygót egy katasztrófális háború sújtotta, ami ezer éven át zajlott. Később a Bando Gora, Komari Vosa vezetésével a Bogden Kohlma nevű holdján állította fel a műveleti központjukat a galaxis meghódítása során. Jango Fettet bízták meg, hogy kövesse Komari Vosat, akit végül a háború sújtotta holdon talált meg. Vosa halála után Jangot felbérelte Dooku gróf, hogy legyen a templátja a klón hadseregnek, és a Bando Gora valószínűleg összeomlott. Nem sokkal azelőtt, hogy szembeszállt volna Komari Vosaval, Jango legyőzte a riválisát, Montrosst, és a Bando Gora fanatikusok kezében hagyta őt.

Megjelenések[]

Advertisement