Kaminopedia
Advertisement
      Már csak egy ellenőrzés kell! Ha ezt a szócikket tartalmilag és helyesírásilag késznek találod, írd a vitalapra a "{{Műhely-kész}}" szöveget egy aláírással együtt. Ezután töröld ki ezt a sablont! Segítségedet köszönjük.


A Bespin egy külső-peremvidéki gázóriás volt az Ison bolygóhoz vezető kereskedelmi űrfolyó mentén. Az Anoat szektorban lévő Bespin rendszer fontos bolygójának számított. Az itt talált tibanna gáznak köszönhetően jelentős bányaközpontok alakultak ki rajta, olyanok, mint Felhőváros vagy Tibannopolis. A gáz nagyobb részét exportcikként értékesítették. Városaiban több millióan éltek, főként emberek, ugnaughtok és lutrilliaiak. A Bespin csempészek számára fontos űrkikötők otthona is volt.

Jellemzők[]

Felhőváros1

A BesGas Három finomítója, mögötte Felhővárossal.

A Bespin bolygóátmérője 118 000 km volt, amely a bolygók között aránylag nagynak számított. Mint a legtöbb gázóriásnak, neki is volt egy szilárd magja, amelyet valamilyen fém (jelen esetben rethin) alkotott. A fölötte elhelyezkedő, több réteg gáz legnagyobb része mérgező volt, és a nyomás is olyan magas értéket ütött meg, amit egy ember szervezete nem tudott elviselni. Így tehát a bolygó közvetlen felszínén nem tudott tartós élet kialakulni. Ezzel ellentétben az űrtől számított kb. 150-180 km-es mélységben létrejött egy lakható réteg, amelyet a későbbi időktől kezdve a Bespin életzónájának neveztek az itt élők. Ennek a rétegnek volt már oxigénlégköre, valamint a hőmérséklet és a nyomás is megfelelőnek bizonyult az emberi élet megtelepedéséhez. Itt alakult ki a legnagyobb településként számon tartott Felhőváros is. A legtöbb gázóriáshoz hasonlóan a Bespin körül is sok hold keringett. Egy nap itt 12 órából állt, és a bolygó 5 110 nap alatt kerülte meg a napját.[2]

A Bespin állatvilágát a tibannuckok, a velkerek, a rawwkok és a gázzal teli beldonok, valamint az egyéb lebegő moszatok alkották.[2]

A Bespin volt a névadója a Bespin-típusú gázbolygóknak.

Történet[]

A bolygót a Hiperűr-navigációs Céh fedezte fel elsőként röviddel a mandalóriai háború előtt. A tibannában gazdag Embress Teta létesített itt nemsokára egy kisebb gázkitermelő állomást. A mandalóriai flotta azonban lerombolta a létesítményt, remélve, hogy ezzel megszakíthatja a Galaktikus Köztársaság gázellátását. Gyarmatosítása YE 1989-ben kezdődött meg, amikor Ecclessis Figg nagyúr megbízta Felhővárost egy, az Incom Vállalat számára végrehajtandó építkezéssel. Hamarosan épült egy Jedi Enklávé is a bolygón. Az új sith háborúk alatt azonban a Sötétség Testvérisége elfoglalta a bolygót.

YE 22-ben a Bespin egyike volt azoknak a bolygóknak, amelyek menedéket adtak a klónok háborúja alatt megárvult gyermekeknek. Kis idő elteltével azonban a Független Rendszerek Konföderációja sikeresen megostromolta, és elfoglalta a bolygót. Ezzel a lépéssel jelentős veszteséget okozott a Köztársaságnak, hiszen így a tibanna gáz, valamint a gázfinomítók az FRK ellenőrzése alá kerültek, és a köztársasági csatahajók turbólézereinek legfőbb energiahordozója nehezen beszerezhető cikké vált a nem-konföderációs világok számára.

A lázadók lehetséges vezetőit keresve Garen Malek itt találkozott Rahm Kotával.

A galaktikus polgárháború idején Lando Calrissian kormányzó báróként munkálkodott Felhővárosban. Minden erejével azon volt, hogy segítse az ugnaughtok munkavégzését, ezért aztán hamar megkedvelték a város polgárai.

Bespinéletzóna

A Bespin életzónája naplementekor.

Mikor Han Solo Leia Organával, Csubakkával és C-3PO-val egyetemben a Bespinre érkezett YU 3-ban, hogy menedékre leljenek itt a birodalmiak elől, Darth Vader felállított nekik egy csapdát, amelyben Calrissiannak is segítenie kellett. Ennek eredményeképpen Han Solót karbonitba fagyasztották, Leia Organa és Csubakka pedig nem hagyhatta el a várost. Ennek ellenére Lando Calrissian személyi titkára, Lobot segítségével megpróbálta kimenteni Solót Boba Fett kezéből, ám végül a fejvadász sikeresen elmenekült a hajójával, a Slave I-gyel.

Eközben Luke Skywalker ádáz párbajt vívott Darth Vaderrel. A harcban azonban elvesztette jobbkezét, valamint kiderült számára az igazság, hogy a Sith Nagyúr valójában az apja. Végső kétségebe esésében és fájdalmában leugrott egy szellőzőnyíláson. Végül aztán az utolsó pillanatban bele tudott kapaszkodni egy antennába. Bár nem sikerült az Erő segítségével Obi-Wan Kenobit elérnie, telepatikus úton sikerült tudatnia Leiával szorult helyzetét, aki így a Millenium Falcon fel tudta venni. Miután R2-D2 megjavította a sérült hiperhajtóművet, a teherhajó a hipertérbe lépve kapcsolva hamarosan eltűnt az őt üldöző Executor elől.

Landónak végül vissza kellett térnie a bolygóra ahhoz, hogy továbbra is kormányzó báró lehessen. A Bespinen egy birodalmi helyőrség is ott maradt, ami ellentétes volt ugyan a korábban kötött megállapodással, de a bespiniek egyelőre nem tehettek ez ellen semmit. Lobotnak azonban kis időre sikerült elmozdítani a bolygón lévő helyőrséget egy átveréssel. Azt mondta nekik, hogy a felhővárosi repulzorlift magja elromlott.

Bespincsata1

A Bespin-i csata.

Később éppen az Endori csata előtt a Szövetség végleg felszámolta a birodalmi jelenlétet a Zsivány Vadászraj és a Lázadó Speciális Erők bevetésével. A támadás során a szövetségesek döntő győzelmet arattak, melynek következtében biztosítani tudták a tibanna gázt a lázadókhoz tartozó gyáraknak.

Valamivel később, YU 9-ban a bolygó ismét birodalmi irányítás alá került.

YU 11-ban Luke Skywalker az elhagyatott Tibannopolisban rátalált egy Streen nevű magányos öregemberre. Mivel a remete halálos pontossággal meg tudta érezni a gázkitörések időpontját, járművével be tudta gyűjteni a tibannát. Így aztán Skywalker hamarosan felfedezte a Streenben rejlő Erő-érzékelő képességet. Ennek tudatában Luke őt is magával vitte a Jedi Praxeumba.

Landónak nemsokára át kellett adnia a bolygó irányítását Zorba, a huttnak, miután az elnyerte tőle a Bespint egy sabacc-játszmában. Ennek ellenére Zorbát hamar elűzték, helyére pedig Lando Ozz ugnaught királyt nevezte ki kormányzó bárónak Felhőváros élére. Ezalatt lobot is fontos kormányzósági szerephez jutott. Hamarosan azonban a Birodalom Újjászületése fennhatósága alá vonta a gázóriást.

A yuuzhan vong háború alatt a yuuzhan vongok nem támadták meg a bolygót. Így sok más bolygóval ellentétben a Bespin nem szenvedett károkat a háború alatt.

YU 36-ban a bolygót elárasztották a tibannarablók. A bűncselekmények kivizsgálásával Jaina Solót és Zekket bízták meg. Ketten jó néhány tolvajt elfogtak, valamint felfedezték azt, hogy a lopott tibannát a killikek fészekhajójukhoz alkalmazták a Taszken Szemében.

YU 40-ban az Adumarral, a Commenorral, a Fondorral és a Egyesített Szektor Fennhatósággal egyetemben a Bespin szövetségre lépett Koréliával annak érdekében, hogy ő is haszonélvezője legyen a Galaktikus Szövetség tagjaként a Konföderáció-Galaktikus Szövetség Háború alatt. A bolygó végül a Konföderációhoz csatlakozott.

Gazdaság[]

A Bespin gazdasága a tibanna gáz kitermelésére épült. Ez az anyag ugyanis létfontosságúnak számított mind a lázadók]], mind pedig a Galaktikus Birodalom számára. Túltelítettségkor a tibannát begyújtotta egy szikra, s így elsült a sugárvető. A Bespinen természetesen előforduló gáz négyszeresére tudta növelni egy-egy elsütés erejét. A bolygón egyességeknek köszönhetően bányászkolóniák alakultak, mint például Lando Calrissian idején, YU 3-ban is.

Míg a nagyüzemi kitermelést a Figg & Társai vette a kezébe, számos magánvállalkozó is utazott a gázgyűjtésben. Ezek a többnyire magányos utazók az eget járva igyekeztek rálelni a gázkitörésekre, ahonnan járműveikkel aztán összegyűjtötték az értékes nyersanyagot.

Élővilág[]

A Bespin magas légköre több állatfaj élőhelye volt. Ide vehetők a bolygót híressé tevő tibannagát előállító beldonok, valamint a velkerek, rawwkokk, a tibannuckok és a floaterek, továbbá számos exotikus és színes külsejű faj, melyek többségét biológialag nem sorolták be csoportokba. Néhábny thrantát is elszállítottak a Bespinre, megmenekítve őket az Alderaan pusztulásától.[2]

Az atmoszférában lebegve szép számmal voltak algafélék is.[2] A "rózsaszínűek"-nek nevezettek egyedek adták Felhőváros egének jellegzetes színét. Az úgynevetzett "haragos algák" pedig az éjszakai horizontot festették bíborszínűre.

A színfalak mögött[]

A Csillagok háborúja első terveiben 1974-ből az Alderaan bolygó, amely gázóriás és az új Galaktikus Birodalom fővárosa lett volna, nagyban hasonlított a Bespinre, ahogy a A Birodalom visszavágban láthattuk. Az „eredeti Alderaanon” egy Felhővárosra hasonlító település is lett volna.

A Birodalom visszavág vázlataiban a bolygó először Ketbae (vagy Kettlebrae) néven szerepelt, csak később lett Bespin.

A Star Wars 56: Coffin in the Clouds képregény azt állítja, hogy a Bespin az ugnaughtok otthona és a bolygót lakható felszínnel ábrázolja – ez azonban egy gázóriás esetében képtelenség. A hivatalos Csillagok háborúja adattár korrigálja ezt a hibát: az ugnaughtok lebegő platformokon élnek Felhőváros alatt.

A Star Wars: Rebellion számítógépes játék tévésen a Churba szektorba helyezi a Bespint, bár az a szektor a Középső Peremben található.

Megjelenés[]

  • Darth Bane: Path of Destruction (Csak megemlítve)
  • Cloak of Deception (Csak megemlítve)
  • The Bounty Hunters: Aurra Sing
  • The Clone Wars: Wild Space (Csak megemlítve)
  • Boba Fett: Crossfire
  • Star Wars: The Clone Wars játék (Csak megemlítve)
  • Boba Fett: Maze of Deception (Csak megemlítve)
  • MedStar II: Jedi Healer (Csak megemlítve)
  • A gonosz útvesztője (Csak megemlítve)
  • Coruscant Nights I: Jedi Twilight (Csak megemlítve)
  • The Last of the Jedi: Return of the Dark Side (Csak megemlítve)
  • The Last of the Jedi: Reckoning (Csak megemlítve)
  • Sablon:WizardsCite
  • A hutt játszma (Csak megemlítve)
  • The Force Unleashed regény
  • A lázadás hajnala
  • Death Star (Megemlítés egy gázóriástípusként)
  • Death Star Designer (Csak megemlítve)
  • Star Wars Missions 10: Showdown in Mos Eisley (Csak megemlítve)
  • Star Wars: Rebellion
  • Star Wars: Battlefront
  • Star Wars: Empire at War
  • Star Wars: Empire at War: Forces of Corruption
  • Star Wars: Rogue Squadron II: Rogue Leader
  • Star Wars: Rogue Squadron III: Rebel Strike
  • Galaxy of Fear: The Nightmare Machine (Csak megemlítve)
  • Galaxy of Fear: Spore (Csak megemlítve)
  • Sablon:Tales
  • Star Wars: The Rise and Fall of Darth Vader
  • Star Wars Episode V: The Empire Strikes Back novel (Először tűnik fel)
  • Csillagok háborúja V: A Birodalom visszavág
  • Sablon:Tales (Csak megemlítve)
  • Star Wars 42: The Empire Strikes Back: To Be a Jedi (Csak megemlítve)
  • Star Wars 43: The Empire Strikes Back: Betrayal at Bespin
  • Sablon:Tales
  • Star Wars 44: The Empire Strikes Back: Duel a Dark Lord
  • The Emperor's Trophy (Csak megemlítve)
  • Payback: The Tale of Dengar
  • Droids Can't Fly (Csak megemlítve)
  • Shadows of the Empire comic (Csak megemlítve)
  • Battle of the Bounty Hunters (Csak megemlítve)
  • Star Wars 55: Plif
  • Star Wars 56: Coffin in the Clouds
  • Star Wars 57: Hello, Bespin, Goodbye
  • The Bounty Hunters: Scoundrel's Wages (Csak megemlítve)
  • Star Wars 77: Chanteuse of the Stars (Csak megemlítve)
  • Csillagok háborúja VI: A Jedi visszatér
  • Star Wars: Return of the Jedi 1: In the Hands of Jabba the Hutt (Csak megemlítve)
  • Star Wars: Return of the Jedi 4: The Final Duel (Csak megemlítve)
  • Darth Vader kesztyűje (Csak megemlítve)
  • A Jedik elveszett városa
  • Zorba, a hutt visszatér
  • Küldetés Yoda hegyéről
  • A Birodalom királynője
  • A Sötét Oldal prófétái (Csak megemlítve)
  • X-szárnyúak: Zsiványkommandó (Csak megemlítve)
  • Star Tours
  • Tatooine Ghost (Csak megemlítve)
  • A Birodalom örökösei (Csak megemlítve)
  • Az utolsó parancs (Csak megemlítve)
  • Jedi Search
  • Firestorm (Csak megemlítve)
  • Children of the Jedi (Csak megemlítve)
  • Jedi Academy: Leviathan (Csak megemlítve)
  • Star Wars: Jedi Knight II: Jedi Outcast
  • Before the Storm
  • Star Wars: Chewbacca (Csak megemlítve)
  • Dark Tide I: Onslaught (Csak megemlítve)
  • Star by Star (Csak megemlítve)
  • Dark Nest I: The Joiner King (Csak megemlítve)
  • Dark Nest II: The Unseen Queen
  • Exile (Csak megemlítve)
  • Revelation (Csak megemlítve)
  • Star Wars: The Force Unleashed (regény) and game

Jegyzetek[]

Advertisement