FANDOM


Az Új Sith Háborúk idején a Fény Serege egy katonai szervezet volt, amit Lord Hoth alapított a Sith Lord, Kaan által vezetett Sötétség Testvérisége ellen. A seregben Jedik és hivatásos köztársasági katonák is harcoltak. Főleg ember férfiakból állt, de néhány egyéb faj tagja és nők is megtalálhatók voltak benne.

A Fény Serege egy ad-hoc megszervezett csapat volt, ami azért jött létre, hogy megfordítsa a háború kimenetelét. A korábbi gyakorlattal, miszerint egy-egy Jedi tartozott a nagy létszámú reguláris csapathoz, szakítva Hoth egybegyűjtve a Jediket csapást mért a Sith-ek egyik támaszpontjára a Ruusanon. Válaszként Kaan is idecsoportosította az összes Erő használóját. Miután a Jedik csapatai megfogyatkoztak, barátja, Pernicar tanácsára Hoth úgy döntött, hogy beveti a padawanokat is a Sith-ek ellen. Pernicar azzal győzte meg a vezérét, hogy ha nem teszi, akkor ezek a gyermekek úgyis a Sith-ek oldalára kerülnek. Hoth stílusa azonban sok Jedit visszatartott, hogy csatlakozzon a sereghez, ezért a finomabb modorú Valenthyne Farfalla egy időre elhagyta a csapatot, hogy maga toborozzon embereket. A megfogyatkozott Jedik patthelyzetbe kerültek a Sith-ekkel szemben, mígnem Darth Bane árulása lehetővé nem tette Farfalla csapatainak megérkezését, így az Új Sith Háborúk a Jedik javára dőltek el.

A Fény Seregének egyik speciális alakulatát, a Fény Harmadik Légióját a Jedi Tábornok Newar Forrth vezette.

Ad blocker interference detected!


Wikia is a free-to-use site that makes money from advertising. We have a modified experience for viewers using ad blockers

Wikia is not accessible if you’ve made further modifications. Remove the custom ad blocker rule(s) and the page will load as expected.

A Wikia-hálózat

Véletlen wiki